Milyen a jó önéletrajz? – Tartalmi elemek és minták

Mitől jó egy önéletrajz?

Az önéletrajz az egyik, hanem a legfontosabb dokumentum, amellyel munkakeresőként megcélozhatsz egy általad kívánt pozíciót a munkaerőpiacon. Éppen ezért fontos tisztában lenni azzal, hogy egy önéletrajznak már teljesen másképp kell kinéznie, mint húsz évvel ezelőtt és teljesen más “taktikát” kell alkalmazni ahhoz, hogy ne hullj ki a HR-esek rostáján egy pillantás után, és te legyél az, aki kitűnik a sok jelentkező közül. Most adunk néhány tippet, hogy tiéd legyen az a munka, amire jelentkezel!

Tudtad, hogy ahhoz, hogy a CV-d ne rögtön a kukában végezze, nagyjából 5-10 másodperced van? Ugyanis, ha nem tudod felhívni magadra rögtön a figyelmet, akkor gyorsan a papírhalom alján vagy az elektronikus postafiók szemetesében találod az önéletrajzodat, mivel biztosan lesznek rajtad kívül olyan jelentkezők, akik azonnal megragadják ebben a szűk időintervallumban a döntéshozók figyelmét.

Épp ezért egy CV-nek manapság már nem csak egy felsorolásnak kell lennie. Nem ragadhatunk le a személyes adatoknál, a családi állapotnál, levelezési címnél és még pár dolognál, ennél komolyabb önéletrajzra van szükségünk. Ahhoz, hogy valamit elérjünk, annak egy kész marketing anyagnak kell lennie, ami elad minket. Az álláskeresésnek pedig egy teljes önmarketing folyamatnak kell lennie, mellyel felépítesz egy erős énmárkát.

Hogyan írjunk jó önéletrajzot?

Az önéletrajzok egyik leggyakoribb hibája a vontatott, elnyújtott részletekbe menő, mégis keveset mondó megfogalmazás, és a felsorolásokkal, közhelyszerűen teletűzdelt dokumentum, ami napjainkban már egyáltalán nem vonzó, hiszen a felgyorsult világban teljesen megváltoztak a követelmények. Egy CV úgy jó, ha lényegre törő, informatív, egyedi kivitelezésű, de mindemellett az is fontos, hogy legyen gusztusos, részekre osztott, olyan, ami felkelti az érdeklődést, és vezeti az olvasó szemét. 

Mint ahogyan vélhetően neked sem mondanak sokat egy álláshirdetésben azok a kifejezések, mint például versenyképes fizetés, fiatalos csapat, kellemes munkakörnyezet és fejlődési lehetőség, hasonló módon nem tud mit kezdeni a munkáltató azokkal a sivár kifejezésekkel, hogy jó kommunikációs készség, rugalmasság, lojalitás, jó csapatjátékos, jó problémamegoldó képesség. Ennek a pozitívan csengő, általában 8-10 kifejezésnek önmagukban nincs sok információtartalmuk.

Helyettük inkább ajánlatos leszűkíteni a személyes készségeket maximum 3-4 olyanra, amelyek az adott állás betöltéséhez a legfontosabbak, tehát az állásra vannak szabva. A cél az, hogy az önéletrajzban minden egyes elem azt mutassa, hogy a pályázó alkalmas a pozíció betöltésére. Továbbá ami még fontos, hogy használj konkrét példákat a készségeid mellé, nem elég azokat csak kilistázni. Ha mondjuk releváns angol nyelvtudással rendelkezel, akkor példaként beleírhatod az önéletrajzba, hogy az előző munkahelyeden te tartottad a kapcsolatot az angol partnercéggel, azaz napi szinten aktívan kellett használnod a nyelvet.

Europass önéletrajz

Az Europass önéletrajz egy rugalmas formátum, amely a tanulmányok és a szakmai tapasztalatok részletekbe menő és konkrét kifejtése mellett lehetőséget ad a különböző készségek bemutatására is. Az önéletrajz formátum személyre szabható és kiegészíthető további információkkal, valamint mellékleteket is lehetőségünk van feltölteni. A CV-kitöltő az europass.hu oldalon keresztül érhető el kitöltési útmutatóval és mintákkal, pályakezdők számára is jó lehetőséget nyújt a munkakeresésben történő elinduláshoz. Az online önéletrajz készítő felületen 27 nyelven érhetőek el minták, így tehát magyar és angol nyelvű önéletrajzok is elkészíthetők.

Az Europass online felületén magyar és angol nyelvű önéletrajz is készíthető.
Fotó: europa.eu/europass/hu

Az Europass önéletrajz egy rugalmas formátum, amely a tanulmányok és a szakmai tapasztalatok részletekbe menő és konkrét kifejtése mellett lehetőséget ad a különböző készségek bemutatására is. Az önéletrajz formátum személyre szabható és kiegészíthető további információkkal, valamint mellékleteket is lehetőségünk van feltölteni. A CV-kitöltő az europass.hu oldalon keresztül érhető el kitöltési útmutatóval és mintákkal, pályakezdők számára is jó lehetőséget nyújt a munkakeresésben történő elinduláshoz. Az online önéletrajz készítő felületen 27 nyelven érhetőek el minták, így tehát magyar és angol nyelvű önéletrajzok is elkészíthetők.

Sablonok a kreativitásra

Ha azonban mégsem a kreativitás a legnagyobb erényed, akkor sem szabad kétségbe esni, mert manapság már rengeteg, ingyenesen is elérhető CV-minta található meg az interneten, ahol előre megadott sablonok alapján kiválaszthatod azt, ami hozzád a leginkább illik. Így is lehet kreatív önéletrajzot kreálni, szemben a kézírásos önéletrajzzal, ahol behatároltak a lehetőségek.

A CV-t fel lehet dobni ikonokkal, ábrákkal, de akár a kedvenc idézetünk vagy mottónk is egy olyan pluszt árulhat el rólunk, ami érdekesebbé teszi a jelentkezésünket, hiszen vonzza a tekintetet. 

Fontos hangsúlyozni, hogy nagyon ritka az az eset, amikor két különböző állásajánlatra is ugyanazt az önéletrajzot nyújtja be a jelentkező, a megpályázott munka ugyanis folyamatosan igényli a CV frissítését. Legelőször tehát írjuk össze egy külön papírra az eddigi tanulmányaink és karrierünk összes állomását, és a nagy valószínűség szerint így kapott 6-8 oldalból célszerű átemelni minden egyes állásra történő jelentkezésnél 1-1,5 oldalnyit a munkára és a cégre szabva. A legtöbb esetben például nyugodtan elhagyható az, hogy hova jártunk általános iskolába, vagy épp milyen diákmunkákon vettünk részt, egy árufeltöltőként végzett 3 hónapos diákmunka ugyanis egyáltalán nem releváns egy banki ügyintéző munkára történő jelentkezésnél.

Elengedhetetlen, hogy részletesen bemutassuk a teljesítményünket, amit az eddigi legfőbb eredményeink nyomatékosításával tehetünk meg. Gondolj csak bele, ha nem tudunk eredményt felmutatni a múltból, akkor akár arra a következtetésre is juthatnak a HR-szakemberek, hogy a jövőben sem tudunk érdemi munkát végezni.

Egy jó önéletrajz után jöhet a személyes interjú. Fotó: Getty

Az önéletrajz készítés fontos eleme: a fénykép

Kiemelendő, hogy napjainkban már egyáltalán nem szükséges olyan szenzitív személyes adatot beleírni a CV-be, mint például a születési év, a családi állapot vagy a pontos lakhely. A legfontosabb a telefonszám és az e-mail cím megadása a kapcsolattartás céljából. És ha már e-mail cím, lehetőleg komolyan vehető címet adjunk meg az önéletrajzban, a messiakiraly@citromail.hu és az ehhez hasonló címek csak baráti kapcsolattartásra valók. Javasolt az önéletrajz fotó használata, viszont ez ne a közösségi oldalra feltöltött kép legyen az egyik buliból, hanem lehetőleg professzionális. A szelfik és egyéb rendezvényeken rólunk készült képek nem keltenek általában jó benyomást, a profin beállított fotó azonban szimpatikussá tehet.

Íme, néhány rossz és jó példa az önéletrajzok fényképeihez. Fotó: blog.careerangels.eu

Hagyományos önéletrajz minta

Talán sokaknak meglepő lesz, de a hagyományos önéletrajzokkal ellentétben nagyjából már 8-10 éve az a trend, hogy egy időrendi önéletrajzban fordított időrendben soroljuk fel az eddigi munkahelyeinket és az ott elért legfontosabb eredményeket. A modern önéletrajzban tehát a karriertörténetet a legutolsótól, sok esetben a jelenlegitől a legrégebbi felé haladva kell rendezni. Ezt követően jöhetnek csak a fontosabb iskolák. Nem olyan régi elem viszont a CV-kben a “karriercél” pont, ahol kifejtjük, hogy pontosan milyen munkakörben is szeretnénk elhelyezkedni, így tehát már az önéletrajzunk legelején világossá tesszük, milyen irányba is tartunk.

Felmerülhet még benned a kérdés, hogy miért érdekelheti a munkáltatót a szabadidős tevékenységed vagy az érdeklődési köröd. Ez a része a CV-knek általában szabadon választható, így az sem gond, ha kimarad. Viszont ha úgy döntesz, hogy kitöltöd, akkor itt is fontos, hogy ne általánosságban fogalmazz, mint például zene, sport, filmek. Konkretizáld az érdeklődési körödet és a szabadidős tevékenységeidet, például fejtsd ki, hogy már 8 éve játszol hegedűn, vagy 15 éve focizol egyesületi szinten. Egy versenyszerűen sportoló alkalmazott vélhetően kitartó, jó koncentrációs képességekkel rendelkezik és jó csapatjátékos is.

Végezetül, de nem utolsó sorban egyáltalán nem szégyen itt sem szakértő tanácsát kikérni az általad elkészített dokumentummal kapcsolatban, hiszen tőle is rengeteg jó és praktikus tippet kaphatsz a minél egyedibb önéletrajz elkészítéséhez.

Létezik azonban még egy nagyon fontos dokumentum, a motivációs levél (más néven kísérő levél) önéletrajzhoz történő csatolása ugyanis még közelebb vihet álmaid munkájának megszerzéséhez – ezzel a következő cikkünkben foglalkozunk.

Épp állást keresel vagy jobb munkára vágysz?

Regisztrálj ingyenesen állásajánlatainkra és segítünk megtalálni a Neked való munkát!

Regisztrálj állásajánlatainkra!

A településnél csak betű és szóköz adható meg, szám nem!