A motivációs levél 7 legfőbb eleme

A legtöbb ember nem szeret motivációs levelet írni, egyszerűen csak nyűgnek érzi, hogy az önéletrajz mellett további plusz dokumentumot is be kell adni, pedig egy jó motivációs levél sokkal közelebb vihet az általad megpályázott munka sikeres elnyeréséhez. A jó motivációs levél kiegészíti az önéletrajzot, hiszen az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a CV a szakmai múltat, a motivációs levél pedig a szakmai jövőt, az elképzeléseket mutatja be. 

Az interneten rengeteg motivációs levélminta található meg, ezeknek azonban az a buktatójuk, hogy rendkívül sablonosak, ugyanazokkal a kifejezésekkel írod meg te is a dokumentumot, mint a versenytársaid, tehát esélytelen, hogy kitűnj közülük. Motivációs levelet írni nem ördöngösség, egyszerűen csak gondold át, mit is szeretnél elérni a jövőben az általad megpályázott állással és hogy miért, hiszen ebből fogja megismerni a munkáltató a motivációdat. 

Az alábbiakban összeszedtünk neked hét igazán ütős tippet ahhoz, hogy a motivációs levél segítségével minél eredményesebben szerepelj egy állásinterjún.

Erre figyelj, mielőtt elkezdenél írni egy motivációs levelet!

Mindenekelőtt az egyik legfontosabb, hogy nézz utána a cégnek, ahová jelentkezel. Sokszor akár már az is kiderülhet egy álláshirdetésből, hogy kinek az asztalára fog kerülni elsőként a motivációs leveled, sok helyen ugyanis a HR-es e-mail címét tüntetik fel.  A céggel kapcsolatban fontos, hogy tisztában légy, mivel foglalkozik, milyen méretű, magyar vállalkozás, vagy esetleg multi. Manapság már elég könnyű ilyen adatokat kideríteni egy cégről, hiszen legtöbbjük rendelkezik saját honlappal, Facebook-oldallal, LinkedInnel, stb.

Fontos azonban, hogy csak akkor írj motivációs levelet, ha tényleg komolyan gondolod, hogy az adott vállalatnál akarod folytatni karriered, és csak azt írd bele, amit valójában úgy is érzel.

Ezt kell tudnod a motivációs levél felépítéséről!

Természetesen, mint minden hivatalos dokumentumnak, úgy a motivációs levélnek is megvannak a maga kötelező elemei, amiket nem érdemes kihagyni. 

Az első ilyen a címzés és a megszólítás. Ebben a pontban a hirdetésben szereplő nevet használd, de amennyiben utánajártál, hogy személy szerint ki fogja megkapni a leveledet, úgy konkrétan őt is megszólíthatod. Ebből látszani fog, hogy utánajártál, hova jelentkezel. Ha szerepelt az álláshirdetésben hivatkozási szám, akkor azt is itt kell jelezni.

Ezt követően tisztázd, hogy pontosan milyen állásra jelentkeztél, és 2-3 mondatban indokold meg, hogy miért, majd jön a motivációs levél legfontosabb tartalmi része, ami két részre bontható.

A motivációs levél tartalma

Az egyikben taglalhatod, hogy mi tetszik a cégben és az állásban, mit gondolsz róluk, miért szeretnél ott dolgozni. Minél őszintébben írod le az érzéseidet, annál inkább érezni fogja az olvasó, hogy mennyire lelkesedsz az állás iránt.

Az Europass oldalán angol motivációs levélminta is elkészíthető. Fotó: europass.hu
Az Europass oldalán angol motivációs levélminta is elkészíthető. Fotó: europass.hu

A másik rész, amikor a releváns tapasztalataidat taglalod, az álláshoz passzoló készségeidet írod le röviden. Kiemelendő, hogy reflektálj az álláshirdetésben megfogalmazott elvásárokra, majd ezzel párhuzamosan hozd fel a velük összekapcsolható addigi tapasztalataidat. 

Amire mindenképp figyelj, hogy ne azt ismételgesd, amit az önéletrajzban leírtál, helyette inkább a fókusz azon legyen, hogy mindezeket összefüggésbe hozd a megpályázott állással. Igyekezz bemutatni, hogyan járulnának hozzá az előző állásodban szerzett tapasztalatok ahhoz, hogy a leendő munkahelyen is a cég erőssége legyél. 

Például itt említheted meg, hogy mint új kolléga, milyen kapcsolatrendszert vinnél a céghez, hogy milyen piaci ismeretet sajátítottál el eddigi munkahelyeiden. Képzeld bele magad az adott állásba, és fogalmazd meg, hogy milyen feladatokat, milyen módon oldanál meg.

„Ott tali!”

Persze ettől illedelmesebben, de semmiképp se felejts el a lezárásban személyes találkozót kérni, ügyelj azonban arra, hogy kétoldalú kommunikációt használj, tehát olyan szavakat írj, hogy “tárgyalhatunk, megismerhetjük egymást, konzultálhatunk”.

És persze a dátum és az aláírás se hiányozzon a végéről!

A motivációs levél formai követelményei

Mielőtt túlságosan is “motiválttá” válnál a motivációs levél írása közben, nem szabad túlzásba vinni a hosszát. A legtöbb szakértő azt szokta javasolni, hogy aláírással és dátummal együtt egy levél legfeljebb egy A4-es oldalt tegyen ki.

Motivációs levélminta vagy kísérőlevél minta a honlapunkon is megtalálható, illetve az itt felsorolt ötletek segítségével szinte biztosan elkészíthető a számodra tökéletes motivációs levél.

Ilyen dokumentumra a pályakezdőknek is szükségük lehet, illetve egyre gyakrabban fordulhat elő olyan szituáció, hogy az oktatásban is kérik ezt a dokumentumot.

Akárcsak az önéletrajznál, úgy itt is található Europass motivációs levél. Az Europass Európai Bizottság által fenntartott online szerkesztőfelületén keresztül ingyenesen, akár angol nyelven is kitölthető, hiszen összesen 30 nyelven érhető el motivációs levélminta.

Europass motivációs levél is elkészíthető az Europass hivatalos oldalán. Fotó: europass.hu/europass
Europass motivációs levél is elkészíthető az Europass hivatalos oldalán. Fotó: europass.hu/europass

A motivációs levél írása után

Amikor már azt hinnéd, hogy végeztél, praktikus lehet, hogy nem küldöd el egyből, hanem másnap újra előveszed és átolvasod. A cél ugyanis, hogy stilisztikailag hibátlan, jól formázott és tagolt, helyesírási hibák nélküli levelet küldj el. Az is jó ötlet lehet, ha megkéred a szüleidet vagy barátaidat, hogy ők is olvassák el egyszer, hiszen tőlük is jó visszajelzéseket kaphatsz.

Így küldd el!

Nagy valószínűség szerint vagy e-mailben kell elküldened a motivációs levelet, vagy a cég weboldalára kell feltöltened. Akármelyik verzióra is kerül sor, mindenképp derüljön ki már a fájlnévből, hogy melyik dokumentum az önéletrajzod, és melyik a motivációs leveled.

Fontos, hogy önmagában a motivációs levél nem elég a sikeres álláskereséshez, hiszen ez csupán az önéletrajzzal alkothat tökéletes elegyet. Hogy milyen a jó önéletrajz, arról egy korábbi cikkünkben írtunk már.

Épp állást keresel vagy jobb munkára vágysz?

Regisztrálj ingyenesen állásajánlatainkra és segítünk megtalálni a Neked való munkát!

Regisztrálj állásajánlatainkra!

A településnél csak betű és szóköz adható meg, szám nem!