6 dolog, amit nem gondoltál az operátori munkáról!

A gyári munkáról és a gyárakban dolgozó munkaerőről csupán tévhitek keringenek a társadalmon belül, hiszen azok az emberek, akik sosem dolgoztak még soron, szalag mellett, nehezen tudják elképzelni, hogyan néz ki egy gyári munkatárs munkanapja vagy, miért dönt valaki egyáltalán a gyári munkavállalás mellett. Az igazság az, hogy mint minden munkának, ennek is megvannak a maga előnyei a kihívásokkal együtt. Most bemutatjuk, milyen kiváló lehetőségek nyílnak meg előtted, ha gyári operátori állást vállalsz.

A ’90-es évek végén és a 2000-es években terjedt el az operátor kifejezés a gyári környezetben, amikor a nagyobb multinacionális vállalatok magyarországi telephelyeket, leányvállalatokat alapítottak. A szó az angol “operator” szóból ered, mely magyarra fordítva kezelőt jelent, a latin “operor”-nak pedig a „dolgozik”, „fáradozik” a magyar megfelelője. Az operátor fogalma tág, hiszen napjainkban több munkakör is van, amelyet operátornak neveznek, úgy, mint például számítógépkezelőket vagy call centereseket, akiket ma már inkább telefonos ügyfélszolgálatosnak nevezünk.

A gyártósoron dolgozó gépek kezelőit, illetve a gyártósor mellett betanított munkát végző dolgozókat nevezik operátornak.
A gyártósoron dolgozó gépek kezelőit, illetve a gyártósor mellett betanított munkát végző dolgozókat nevezik operátornak.

Azok a gyári operátorok, akikről azonban most cikkünkben írunk, többségében az elektronikai és autóipari környezetben betanított, összeszerelő munkát végző munkavállalók.

Milyen feladatot lát el egy operátor?

Ma leginkább a gyártósoron használt gépek kezelőit, illetve a gyártósor mellett betanított munkát végző dolgozókat nevezik operátornak. Nincs egységes megegyezés, hogy pontosan milyen feladatkört ellátó személyt lehet operátornak nevezni, így cégenként más és más jelentéssel bír az operátor szó. Van, ahol csak a termék legyártását, de van olyan is, ahol a becsomagolását is az operátorok végzik. Az operátor a különböző termékek tömeg- és sorozatgyártása közben a félkész- vagy a végtermékeket szereli össze az üzemek gyártósorain. Ellenőrzi a munkadarabokon az előzetes szerelési folyamatokat, és a kiadott technológiai utasítások alapján elvégzi a részfeladatokat, illetve felülvizsgálja az összeszerelendő alkatrészek minőségét. Az operátor dolga a szerkezeti részegységek összeszerelése is, mint például a kocsigyártásnál a motor és más egyéb elemek, és az alkatrészek részegységbe való beépítése. Mindezeken felül természetesen a munkakör magába foglalja a gépek beállítását, sőt még van olyan, ahol a dokumentálását, ellenőrzését is. A leggyakoribb operátori munkakörök a gyártósori összeszerelő, az ipari robot kezelő, a jármű összeszerelő és az elektronikai berendezés összeszerelő.

A következő 6 pontban bemutatjuk az operátori munka legnagyobb előnyeit!

1. „Mentsvár” a munkavállalóknak

A felsőoktatásban való továbbtanulás nem mindenkinek adatik meg, így sokan már az általános iskola vagy a gimnázium után dolgozni kényszerülnek.  Szinte mindig keresnek operátorokat a gyárakba, így aki dolgozni szeretne itt könnyedén munkához juthat, hiszen kortól, valamint nemtől függetlenül szívesen várják a gyárak a dolgozni vágyókat. Az operátori munka egyik legnagyobb előnye, hogy nem szükséges hozzá semmilyen előképzettség vagy tapasztalat, mindenki számára elérhető munkalehetőség. Betanított, összeszerelői munkáról van szó, így minden esetben megmutatják, hogy mi a feladat.

A gyári munkát gyakran monotonitás jellemzi, azonban ez magasfokú stabilitást és megnyugvást biztosít az operátorok számára. Pontosan tudhatják, mire számítsanak egy adott munkanapon: hány órát fognak dolgozni, mikor lesz pihenőidejük és hánykor hagyhatják el a gyárat. A monotonitás miatt a gyárakban a kötelező szüneteket kifejezetten komolyan veszik, így nem kell attól tartani, hogy naphosszat a szalag mellett kell állni. A vezetők elvárják, hogy pihenjenek a munkatársak, hiszen mindig friss fejjel kell a munkát elvégezni, különben megnő a hibázások száma.

Az operátori munka egy mindenki számára elérhető munkalehetőség.
Az operátori munka egy mindenki számára elérhető munkalehetőség.

2. Megalapozza a pénzügyi stabilitást

Az utóbbi időben pénzügyileg is nagy előrelépést tehettek az operátorok, hiszen versenyképes fizetést biztosítanak számukra a cégek a bónuszokkal és jutalmakkal együtt, így megfelelő életszínvonalat lehet fenntartani a havi fizetésből. A gyári operátori munka fizikailag megterhelő, de az előnyeit könnyen a javunkra fordíthatjuk. Az előítéletek ellenére a gyári munkások nem keresnek rosszul, sőt sokszor ugyanannyi fizetést kap egy operátor, mint egy diplomával rendelkező irodai dolgozó, csupán a munkakörülmények mások. A béren kívüli juttatásokkal azonban igyekeznek a nagyvállalatok kompenzálni a gyári munkavállalók körülményeit.

3. Még a bejárásra sem kell költeni

A gyárban dolgozók számára a nagyvállalatok jellemzően “közelebb hozzák a munkát”. Mivel hazánkban sok gyár a fővároson vagy a városközpontokon kívül helyezkedik el, így a cégek a legtöbbször biztosítják a munkába-, illetve a hazajárás lehetőségét céges buszok vagy más utazási támogatások formájában. Ezt a lehetőséget mindenképpen érdemes kihasználni, hiszen rengeteget lehet spórolni rajta anyagilag és az idővel való gazdálkodás szempontjából is, mert a járatok központi helyről indulnak, ezzel megkönnyítve a munkavállaló operátorok dolgát.

Ugyanez igaz a szállásra, szállásoltatásra is, amelynek lehetőségét több vállalat is fel szokta kínálni az alkalmazottak számára. Ha otthonunk messze helyezkedik el a munkavégzés területétől, akkor operátorként minőségi szállást kaphatunk munkáltatónktól, ahonnan könnyebb megoldanunk hétköznapjainkat. Számos cégnél arra is van lehetőség, hogy ha valaki párkapcsolatban vagy házasságban és családban él, akkor külön apartmanban élhessen együtt a hozzátartozóival.

4. Szoros munkatársi és baráti kapcsolatok

A szállásoltatott operátoroknál kifejezetten nagy hangsúlyt kapnak a baráti kapcsolatok, hiszen nemcsak a munkaidőt, de sokszor a szabadidőt is együtt töltik. A kialakult családias kötelékek egy egész életen át végig kísérik a munkavállalókat, biztos támaszként segítik egymást, egyfajta sorsközösséget kialakítva.

Bár az anyagiak fontosak, az operátori munkakörben a kapcsolati tőke még nagyobb értékkel bír. A nagyvállalatok számára elengedhetetlen, hogy válogatott, jó kvalitású munkaerőt alkalmazzanak, akik motiválják egymást. A munka során a vezetők is különös figyelmet fordítanak a csapattagokra: meghallgatják az operátorok egyéni kéréseit és igyekeznek az egyéneket a leginkább hozzájuk illő részlegre beosztani, szükség esetén áthelyezni.

Az operátori munkakörben a kapcsolati tőke a legnagyobb érték.
Az operátori munkakörben a kapcsolati tőke a legnagyobb érték.

5. Számos lehetőség közül lehet választani

Napjainkban munkaerőpiaci kereslet, azaz masszív munkaerőhiány jellemző a magyar gyártó cégeknél. Emiatt a munkáltatók gyári operátori álláshirdetéseivel van tele a nyomtatott és elektronikus média, így a munkavállalók számos álláslehetőség közül válogathatnak. Mérlegelhetik a munkahely távolságát, a műszakszámot, a fizetés nagyságát és a béren kívüli juttatási csomagot, utána járhatnak a cég hírnevének. A legtöbb esetben tehát nem kényszerből kell nekik egy-egy állást elfogadniuk, hanem tényleg azért, mert meggyőződtek róla, hogy a választékból számukra az a legjobb. Ha gépkezelő operátorként valamilyen speciális tudással rendelkeznek, elképzelhető, hogy még bérben is tudnak alkudni a munkáltatóknál.

6. Gyors fejlődési és előre lépési lehetőség

A betanított munkák széles palettáját öleli fel az operátori, gyártósoron végzendő munka, a sori támogatás. A gyártósor mellett a vállalatok külön díjazzák és megbecsülik a precíz és megbízható munkavégzést, így, ha valakiben látják a potenciált, akkor szívesen fektetnek több energiát a munkavállaló fejlesztésébe azért, hogy később akár csoportvezető vagy minőségellenőri pozícióba is előre léphessen. A ranglétrán való feljebb lépésre azonban az operátori munkakörön belül is van lehetőség, hiszen tapasztalat alapján a legtöbb cég megkülönbözteti a tapasztaltabb, senior kollégákat a kezdő, újonnan betanuló operátoroktól.

Bár a gyártás egy kis részét végzik az operátorok, minden esetben hasznos tagjai az egész munkafolyamatnak. Az operátori és minőségellenőri munkák az ország egész területén keresett szakmának számítanak, így sok pályakezdő és gyakorlott dolgozó számára nyújt fejlődési lehetőséget. A gyártási folyamatok sokrétűek, folyamatosan fejlődnek, így a piac ezen szegmense mindig lehetőséget ad a megújulásra egy új pozíció betöltésével, de ugyanakkor nagy szükség van a már tapasztalt munkavállalókra is.

Az operátori álláslehetőségek megtekintéséhez keresd fel állásajánlatainkat listázó oldalunkat.

Épp állást keresel vagy jobb munkára vágysz?

Regisztrálj ingyenesen állásajánlatainkra és segítünk megtalálni a Neked való munkát!

Regisztrálj állásajánlatainkra!

A településnél csak betű és szóköz adható meg, szám nem!