Színvonalas szállásokkal az elégedett dolgozókért

Színvonalas dolgozói szállásoltatással szerezhetnek tartós versenyelőnyt a cégek a dolgozókért folytatott harcban.

A puritán munkásszállások kora lejárt: hazánkban is egyre elterjedtebb az új szállásoltatási modell

Nagy kihívás előtt áll a magyar munkaerőpiac. Az előre megjósolható becslések alapján az elkövetkezendő három évben mintegy hétszázezer ember fog hiányozni a magyar munkahelyekről, ezt a hiányt pedig nagy valószínűséggel csak a külföldről behozott munkaerővel lehet majd megoldani. Hatalmas felelősség van tehát a hazai munkaerő-kölcsönző cégeken, akiknek a munkavállalók ügyintézésén felül a megfelelő elszállásolásukról is gondoskodniuk kell.

A mai versenyhelyzetben jelentős hátránnyal indul az a munkáltató, aki nem biztosít beosztottai számára korszerű, kényelmes szállást, hisz a munkavállalónak a lakhatás minősége sokszor a fizetésnél is fontosabb szempont a munkahely megválasztásánál. Éppen ezért az elmúlt években alapjaiban változott meg a külföldi munkaerő szállásoltatása, melynek itthon egy egészen új modellje van kialakulóban.

Munkásszállás helyett korszerű dolgozói apartmanok

Mi a Jobtainnél a kezdetek óta azon dolgozunk, hogy megreformáljuk hazánkban a munkásszállás fogalmát. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy hosszú folyamat, és lehet, hogy 5-10 évbe is telhet, hisz az elmúlt 30 év tömegszállásainak tapasztalata még nagyon elevenen él az emberekben. A munkásszállás kifejezésre majdnem mindenkinek olyan elhagyatott környékeken lévő lepusztult épületek jutnak eszébe, ahova egy nehéz munkanap után nem szívesen megy „haza” az ember. Ez a helyzet azonban mára megváltozott és a munkások szállásoltatása hazánkban is egy külön fejlődő iparággá nőtte ki magát. Ezzel magyarázható, hogy ma már inkább a „dolgozói szállás” kifejezést használjuk, ami egy fontos előrelépés abban, hogy az emberekben új képet alakítsunk ki ezzel kapcsolatban.

Magyarországon is egyre elterjedtebb az új modell

Az új modell lényege, hogy a zsúfolt tömegszállások helyett a munkavállalóknak olyan apartman jellegű szálláshelyet kínálunk, ami megfelelő kényelmet és nyugalmat biztosít számukra ahhoz, hogy szabadidejüket feltöltődéssel és pihenéssel tölthessék. Ezek a szállások nem egy kézben vannak, hanem az ingatlanok tulajdonosai adják ki őket, így ez a modell egyben megoldást nyújt azok számára is, akik eddig a turizmusból éltek, de a pandémia miatt nem fogadhattak vendégeket. 

A tapasztalatunk az, hogy ezzel az új rendszerrel mindkét fél jól jár, hisz a dolgozók rendezett, tiszta, felszerelt és élhető szálláshelyet kapnak a tulajdonosok pedig hosszútávú és kiszámítható jövedelemben részesülnek. Számunkra ez a kétoldalú elégedettség jelenti a legnagyobb sikert, és hiszünk abban, hogy ennek köszönhetően a dolgozói szállások hamarosan mindenki számára új, pozitív megítélést kapnak.

Hogy még élesebb képet adjunk arról, miről is beszélünk, szeretnénk néhány példával bemutatni, mi a különbség a munkásszállók és a modern dolgozói szállások között.

A nyugodt, személyes tér a kényelem alapja

Ahhoz hogy egy szállás biztosítani tudja a dolgozó számára elengedhetetlen pihenést, fontos hogy minden lakója rendelkezzen benne kényelmesen kialakított, nyugodt, személyes térrel. A szállásokkal szemben támasztott elsőszámú elvárásunk, hogy maximum 4 fős szobái lehetnek, ahol 1 főre minimum 4 m2 területnek kell jutnia. Ahhoz, hogy valaki otthonosan érezze magát egy szálláshelyen, fontos, hogy ki tudjon pakolni a bőröndjéből és be tudjon rendezkedni abba a szobába, ami hónapokig, vagy évekre is az „otthonát” jelenti majd. Ezért nagyon fontos, hogy ezek a szállások biztosítsák a személyes holmik megfelelő tárolását és minden lakó részére legyen kialakítva erre alkalmas zárható szekrény, ahol biztonságban tudhatja iratait, ruháit, értékeit. Ugyanígy a szobákban minden lakónak biztosítani kell külön széket és szobánként minimum egy asztalt. Ezenfelül alapvető elvárás a berendezések folyamatos karbantartása, hogy a szállásokon ne legyenek rossz állapotú vagy törött bútorok.

Nagy figyelmet kell fordítani a közös terek kialakítására

A kényelmes együttélést biztosító szálláshelyek megteremtésében fontos szerepet játszik a konyha és a mosdók kialakítása, mivel ezeket a helyiségeket minden lakó használja. A konyhában/étkezőben a szállásadónak a lakók létszámával megegyező számú széket és ennek megfelelő méretű asztalt kell biztosítania. A hűtőszekrény méretének és darabszámának is van kritériuma, itt az a legfontosabb szempont, hogy mindenki számára legyen minimum egy polc, ahol elhelyezheti a saját dolgait. A mosdókkal szemben támasztott elvárás, hogy 6 főnként legyen biztosított minimum egy hideg-meleg vízzel ellátott, tisztálkodási lehetőség és minimum 1 WC.

Minden eddiginél fontosabb szempont lett a higiénia

A megfelelő higiénia mindig nagyon fontos szerepet játszott a szállásaink kiválasztása során, de a covid járvány után, ebben a tekintetben még szigorúbbak lettünk. Minden általunk elszállásolt munkavállalótól elvárjuk, hogy maga körül rendet és tisztaságot tartson és részt vállaljon a közös terek rendben tartásában. Emellett az új lakók érkezése előtt, vagy korábbi lakók távozása után a szállás tulajdonosának a feladata, hogy átfogó takarítást végezzen. Ezenfelül a szállásokon nem lehet penészfolt és a rovarok / kártevők rendszeres irtása is kritérium. A pandémia után, pedig külön előírásunk lett a kézfertőtlenítők kihelyezésére és arra, hogy milyen gyakorisággal és mivel kell fertőtleníteni a közös tereket.

Kulcsfontosságú a mindenre figyelmet szentelő átfogó szervezés

Munkánkban kiemelten fontos szerepet játszik a körültekintő logisztika, hisz rengeteg szempontnak kell eleget tennünk ahhoz, hogy egy munkavállalónak a számára legoptimálisabb szálláshelyet nyújtsuk. Ilyenkor figyelembe kell vennünk az adott dolgozó nemét, életkorát, főbb preferenciáit és életmódját. Vannak olyanok is, akik párban jönnek, testvérrel, vagy házastárssal, ilyenkor természetesen úgy kell nekik szállást találnunk, hogy együtt lakhassanak. A házastársak esetében ráadásul nem csak az fontos szempont, hogy két személyes szobát kapjanak, hanem az is, hogy lehetőleg a szállásuk többi lakója is párban legyen. Emellett természetesen figyelembe vesszük, hogy mik a személyes kívánságok, ki hova és hogyan jár dolgozni sőt, egyre több olyan szállásunk van, ahol biciklit is biztosítanak a lakók munkába járásához.

Látható tehát, mennyit változott a dolgozói szállásoltatás az elmúlt években. Mi a Jobtainnél a megalakulásunk óta, immáron 6 éve foglalkozunk ügyfeleink magas színvonalú szállásoltatásával, és büszkék vagyunk arra, hogy partnerkörünk a munkaadók, a munkavállalók és a szállásadók részéről is folyamatosan bővül. Úgy gondoljuk, hogy a munkahelyek és dolgozók hosszútávú sikeres együttműködésének egyik legfontosabb szempontja a minőségi lakhatás biztosítása és mi a jövőben is azon leszünk, hogy ennek feltételeit egyre magasabb színvonalon teljesítsük.

Részletes checklist-ünkből megtudhatja, milyen feltételeknek kell eleget tennie nálunk egy modern dolgozói szállásnak:

Szobák

  • A szoba mérete minimum 4 m2/fő
  • Egy szobában maximum 4 fő lakhat
  • Felnőtt méretű ágybetétek, a fekvőfelület egyszemélyes ágy esetében min. 90 x 200 cm, dupla ágy esetében min. 160×200 cm
  • Az ágyak között minimum 1 méter távolság
  • Megfelelő méretű zárható szekrény mindenki számára
  • A fekvőhelyek számának megfelelő számú szék, legalább egy asztal és személyenként egy éjjeliszekrény esetleg/vagy fali polc
  • Jó állapotú, karbantartott, biztonságosan használható bútorok
  • Megfelelő mesterséges világítás és ágyanként egy helyi világítás.

Konyha

  • A lakók létszámának megfelelő méretű és/vagy darabszámú hűtőszekrény, lakónként minimum egy polc
  • A konyhában/étkezőben a lakók létszámának megfelelő számú szék és asztal

Mosdó

  • 6 főre legalább egy WC biztosított
  • 6 főre legalább egy, hideg-meleg vízzel ellátott, tisztálkodási lehetőség (mosdó, tusoló/fürdőkád) biztosított
  • Ruhateregetési lehetőség megfelelő méretű ruhaszárogatón

Higénia

  • Új lakók érkezése előtt, vagy korábbi lakók távozása után takarítás
  • Takarító eszközök (seprű, porszívó, felmosó) biztosítása
  • Rovar / kártevő ellenőrzése, szükség esetén irtása
  • A szállás minden része penészfolt-mentes

Biztonság

  • Tűzoltó készülék és helyének előírás alapján történő jelölése
  • Mindenki számára elérhető elsősegélykészlet
  • Vészkijárat útvonalának kijelölése és sötétben is látható kihelyezése
  • A vészhelyzet esetén hívható segélyhívó szám elhelyezése jól látható, stratégiai helyeken és a szobákban
  • Dohányzó helyek kijelölése a szabadban, a bejárattól minimálisan 5 méterre

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
YYYY dot MM dot DD
Kérjük, nyilatkozzon:*

Hova küldhetjük az e-könyvet?

"*" a kötelező mezőket jelöli

Hidden
YYYY dot MM dot DD
Kérjük, nyilatkozzon:*