Pozíció részletei

A partnervállalatáról:

A cég, amelyhez a Jobtain állást kínál számodra, világszerte több országban, 1 300 helyszínen, több mint 76 000 munkatársával a világ egyik vezető szállítmányozó és logisztikai vállalata. A vállalat legnagyobb ismérve a szakterületén belül megjelenő innováció, és sokoldalúság. Egy ilyen helyen büszkeség dolgozni. Bejutásod megkönnyítése érdekében pedig több településről is céges buszjáratok indulnak, így mindig időben be fogsz érni a munkába.

A Jobtain által kínált munkalehetőség Hatvan városától nem messze található. Fontos, hogy a fizetésed mindig megérkezik időben, és munkádat is megbecsülik. A különböző bónuszrendszereken és kiemelt műszakpótlékokon túl, előrelépési lehetőséggel is jutalmazzák a lelkiismeretesen dolgozó munkavállalókat.

Az alábbi feladataid lesznek kézi anyagmozgatóként:

Fő feladataid közé fog tartozni, késztermékek rakodása, göngyöleg (üres tartók) kezelése és részvétel a kiszállítási folyamatban. Ezen felül részt veszel majd a futószalagra való fel- és lerakodásban. Minden folyamatot meg fognak Neked mutatni és hagynak majd elég időt ahhoz, hogy mindent információt megfelelően el is tudj sajátítani. Jobtain munkatársai pedig segítenek neked a munkavállalói papírok intézésben.

Mire lesz szükséged a Jobtain által kínálat anyagmozgató munkakör betöltéséhez?

  • 8 általános iskolai végzettség
  • Erkölcsi bizonyítvány
  • Jó fizikum
  • Pontos, precíz munkavégzés
  • Több műszakos munkarend vállalása (12 órás folyamatos munkarend, 3 nap munka, 2 nap pihenés, majd 2 nap munka, 3 nap pihenés)

Mit adunk a precíz és pontos munkádért?

  • Pontosan érkező alapfizetést + műszakpótlékot (hétvégén 100%) + bónuszt
  • Év végén 1 havi alapbérnek megfelelő juttatást, mely egyéni és cég eredményétől függ
  • Vonat/buszbérlet támogatást 100%-ban
  • Saját gépkocsi használat támogatását
  • Beiskolázási lehetőséget tanulmányi szerződés keretében: OKJ targoncavezetői
  • Minden második hétvégéd szabad
  • Jobtain munkatársainak teljes támogatását
  • Céges buszjáratokat, az alábbi településekről Gyöngyöshalászra: Vécs, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Pálosvörösmart, Gyöngyössolymos, Gyöngyös.

Írj nekünk, és állj munkába!

Ne feledd, a Jobtain jelentkezési lap kitöltése nem jár kötelezettséggel, és csak 1 percbe kerül. A jelentkezés után munkatársaink hamarosan hívni fognak az állással kapcsolatban, és mindent elmondanak, amit tudnod kell.

Nem Neked való ez a kézi anyagmozgató munka? Akkor kattints ide és nézd meg további állásajánlatainkat!

Kézi anyagmozgatókat keresünk