Állásinterjú tippek – Így legyen Tiéd álmaid munkája

Így viselkedj, ha állásinterjúra mész!

Ha behívtak minket egy állásinterjúra, az már fél siker, hiszen elolvasták önéletrajzunkatmotivációs levelünket, és azok alapján érdemesnek találtak minket arra, hogy személyesen is megismerkedjenek velünk. A rossz hír azonban az, hogy itt következik a felvételi procedúra legnehezebb része.

Az állásinterjú során szakmai tudásunk és viselkedésünk lesz a döntő tényező. Éppen ezért alaposan fel kell készülnünk az alkalomra, hogy a megfelelő képet tudjuk mutatni magunkról a leendő munkaadónknak. 

Az alábbi cikkünkből kiderül, mire kell figyelni az interjú során és milyen előkészületekre van szükség.

Hogyan készüljünk az interjúra?

Az alapos felkészülés lehet a kulcsa a sikeres interjúnak. Fontos, hogy úgy érkezzünk, hogy tisztában vagyunk mit akarunk és mit nem. Emellett tájékozódjunk a cégről, hogy pontosan mivel foglalkoznak, milyen a piaci helyzetük, milyen értékrendet képviselnek. A pályázott pozíció paramétereinek is nézzünk utána, olvassuk el figyelmesen az álláshirdetést, kérdés esetén pedig forduljunk a HR-es kollégákhoz. 

Az első benyomásnak mindig nagy szerepe van, amikor egy új embert ismerünk meg. Nincs ez másképp egy állásinterjún sem.

  • Törekedjünk a pozitív kisugárzásra, legyünk határozottak és tisztelettudóak, hiszen sok múlhat az ilyen apróságokon.
  • Megjelenésünket tekintve válasszunk rendezett és elegáns, visszafogott öltözéket. Kerüljük a kihívó darabokat vagy a túlzott mennyiségű parfümöt.
  • Érkezzünk időben, ugyanis a késés azonnal rossz fényt vet ránk.
  • Ne felejtsük el, hogy amint belépünk a terembe, az már az interjú része, tehát érthetően és udvariasan köszönjünk és mutatkozzunk be.
Magabiztos megjelenéssel egy lépéssel közelebb kerülhetsz álmaid munkájához – állásinterjú
Magabiztos megjelenéssel egy lépéssel közelebb kerülhetsz álmaid munkájához – állásinterjú

Az állásinterjú menete

Egy állásinterjún találkozhatunk egyszerűen és nehezebben megválaszolható kérdésekkel is, ezért érdemes kellően felkészülni és átgondolni, mit szeretnénk kommunikálni magunkról. 

Az interjúztató elsődleges célja az, hogy felmérje, beleillünk-e a cég közösségébe, alkalmasak vagyunk-e a meghirdetett munkakör betöltésére. A beszélgetés általában egy megszokott struktúrát követ. 

Először bemelegítő kérdésekre, átfogó bemutatkozásra lehet számítani, majd a professzionális tapasztalatok bővebb kifejtésére terelődik a szó. Végül levezető kérdésekkel zárnak, amelyek már inkább adminisztratív jellegűek. 

Sokszor alkalmaznak trükkös kérdéseket is, ami során igyekeznek kizökkenteni a komfortzónánkból. Ilyenkor sem szabad megijedni, ezekre is nyugodtan és őszintén válaszolhatunk, hogy megmutassuk, tudjuk kezelni váratlan helyzeteket is!

Gyakori kérdések és válaszok az állásinterjú során

Nézzünk meg néhány konkrét példát és jó tanácsot a várható kérdések megválaszolására! 

  • Kezdetben biztosan találkozhatunk majd „Mesélj egy kicsit magadról!” kérdéssel. Ilyenkor érdemes egy átfogó képet adnunk szakmai életutunkról, kiemelve a legmeghatározóbb tapasztalatokat. Mindenképpen figyeljünk oda arra, hogy ne váltsunk túlzottan személyes hangvételre, ne a hobbijainkon vagy egyéb elfoglaltságainkon legyen a hangsúly. Ez egy kiemelten fontos pontja lehet az interjúnknak, ugyanis itt lehetőségünk van meghatározni a beszélgetés alaphangulatát, valamint felkelteni az interjúztató érdeklődését. 
  • „Mit gondol mik a legnagyobb gyengeségei?” – ez a kérdés valamilyen formában mindig megjelenik a beszélgetés során. Megválaszoláskor igyekezzünk ne csak konkrét tulajdonságokat megemlíteni, hanem helyezzük kontextusba ezeket. Meséljünk el szituációkat, amikor megmutatkozott az adott gyengeségünk, és fejtsük ki, mit teszünk annak érdekében, hogy ezekben fejlődjünk. 
  • „Miért szeretnél ennél a cégnél dolgozni?” Ennél a kérdésnél alkalmunk nyílik arra, hogy megmutassuk, mennyire felkészülten érkeztünk az interjúra. Amellett, hogy kitérhetünk azokra a kvalifikációinkra, amelyek illenek az adott pozíció betöltéséhez, sokkal fontosabb, hogy lássák rajtunk, hogy utánanéztünk a cégnek, tisztában vagyunk azzal, hogy mivel foglalkoznak, milyen céljaik vannak. 

HR-esek gyakran jövőre utaló kérdéseket is feltesznek, például „Hogyan látja magát 5 év múlva?”. Ennek oka, hogy fel szeretnék mérni, hogy a betölteni kívánt pozíció mennyire passzol az alany karriercéljaihoz, valamint arra is kíváncsiak, hogy reális elképzeléseink vannak-e a jövőre nézve. Természetesen az is fontos szempont, hogy megtudják mennyi időre tervez az adott munkavállaló a cégnél maradni.

A fizetés is szóba kerül

A bérigény kérdése előbb vagy utóbb biztosan felmerül a kiválasztási folyamat során. Vannak olyan helyek, ahol azt kérik, hogy már a jelentkezés elküldésekor jelöljük meg az elképzeléseinket. A legtöbb esetben azonban az interjú során merül fel ez a kérdés, tehát érdemes készülni rá, hogy mit válaszoljunk. 

Annak érdekében, hogy reálisan tudjuk meghatározni a fizetési igényeinket, tájékozódnunk kell, hogy a megpályázott területen és munkakörben milyen bérek vannak a piacon. Körbe kérdezhetünk ismerőseink között, vagy böngészhetünk az interneten is ez ügyben, hiszen számos forrás áll a rendelkezésünkre. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) vagy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai között biztosan találunk számunkra releváns információkat. 

Mérjük fel reálisan, milyen tapasztalataink vannak, és azok mennyit érnek a piacon. Pályakezdőként valószínűleg alacsonyabb bért fogunk kapni, mint a több éves tapasztalattal rendelkező jelentkezők. 

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy nettó vagy bruttó összeget mondjunk. Multinacionális vállalatoknál érdemes inkább bruttó összeget megjelölnünk, míg kisebb cégek esetében nettóban gondolkodjunk. 

Összességében itt is a felkészültség a kulcs, legyenek elképzeléseink, ne érjen váratlanul bennünket, hogy pénzről kell konzultálni.

Online állásinterjú

A világjárvány miatt sok minden átköltözött az online környezetbe. Számos vállalat megmaradt ennél a gyakorlatnál és az interjúkat továbbra is videóchat formájában bonyolítják le. Amellett, hogy egy online állásinterjúra is ugyanúgy fel kell készülnünk, mintha személyesen érkeznénk, vannak extra tényezők is, amikre figyelnünk kell.

Online állásinterjúnál fontos a rendezett környezet
Online állásinterjúnál fontos a rendezett környezet
  • Az interjú előtt győződjünk meg róla, hogy megfelelő internetkapcsolattal és eszközökkel rendelkezünk. Mindenképpen próbáljuk ki, hogy működik-e számunkra a felület, amin az interjú fog zajlani, nehogy véletlenül egy frissítés miatt késsünk el a kijelölt időpontról. Ha a próba közben kiderül, hogy valami nem működik, akkor még mindig lesz időnk kölcsönkérni egy másik eszközt vagy jelezni az interjúztató vállalat felé, hogy váltsatok platformot. 
  • Teremtsünk csöndes és rendezett környezetet, hiszen ez alapján is megítélhetnek minket az interjú alatt. Képzeld csak el, ha egy rendezetlen szobából jelentkezünk be, ahol a háttérben szétdobált ruhák és teli szemetes látszik, akkor az milyen képet festhet rólunk a munkaadók szemében. 
  • Online interjú esetében különösen figyeljünk oda, hogy tartsuk a szemkontaktust, nehogy azt az érzést keltsük, hogy az állásinterjú alatt mással foglalkozunk.

Ne feledd!

Bármilyen formában is történjen az állásinterjú, a lényeg, hogy készüljünk fel a lehetőségeinkhez mérten. Ez magabiztosságot ad, és remélhetőleg lenyűgözzük vele leendő munkáltatónk HR munkatársait! Ha elsőre nem is sikerül, ne feledjük, hogy a „gyakorlat teszi a mestert”. A folyamatos próbálkozások után egyre jobban tudunk majd helytállni a hasonló helyezetekben. 

Ha éppen munkát keresel, akkor nézz körül a Jobtain álláshirdetései között és alkalmazd az interjú során a cikkben olvasottakat!

Épp állást keresel vagy jobb munkára vágysz?

Regisztrálj ingyenesen állásajánlatainkra és segítünk megtalálni a Neked való munkát!

Regisztrálj állásajánlatainkra!

A településnél csak betű és szóköz adható meg, szám nem!